• 1
  • 2
  • 3

A cég története

PATAKI RUHAIPARI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

 

 

 A Pataki Ruhaipari Zrt. egy 1951 óta, országszerte sikeresen működő varroda, mely számos szakmai sikert tudhat magáénak az elmúlt évtizedekből. Eredetileg a Sárospatak városban élő, varráshoz értő mesterek szövetkeztek, összerakták meglévő gépeiket és megalapították, ezt a ma már 66 éves céget.

Első neve Sárospataki Ruházati Szövetkezet volt. Tulajdonosi, vezetői körében nem volt sűrű változás ebben a több mint fél évszázadban. Legelső vezetője Turai László volt, aki 1951-től 1976-ig töltötte be ezt a pozíciót. A következő elnök 1976-ban lépett színre, egész pontosan 1980-ig, ő Karajz Géza volt. Az őt követő elnök-igazgató pedig, már hosszú ideig birtokolta székét. Ő Schneider József volt, aki 1981-től, egészen 2013-ig volt a varroda vezetője. Elnöksége alatt, 2000-ben változtatta át a céget, és lett belőle Pataki Ruhaipari Rt., majd pár évvel később Zrt.

2013. november 5-e óta Schneider Gábor vette át édesapja helyét az elnöki székben, és kezdte el korszerűsíteni és fejleszteni a varroda életét és vele együtt berendezéseit is.

Székhelye, 1951 óta, Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik leghíresebb városában, Sárospatakon található. Egészen pontosan a városközponttól néhány méterre, a Kossuth út 36. szám alatt.

  A korábban több mint 300 főt is foglalkoztató üzem, mára már csak közel 130 fővel működik, de mégis stabil lábakon áll. Sárospatak szívében terül el, közel 3300m2-en.

A varroda területén sok épületegység található, melyekben a lecsökkent dolgozói létszám és a könnyű ipar változása miatt már évek óta nem folyik termelői munka. A korábban raktárként használt, bal oldali szárnyat Schneider Gábor elnök-igazgató, 2014. szeptemberében felújíttatta, majd bérbe adta az ART-ÉRT Alapítványnak. Az alapítvány jelenleg magánóvodát üzemeltet itt, mely egyre népszerűbb Sárospatakon, kiváló óvodapedagógusainak, és nagyszerű, gyermekközpontú vezetésének köszönhetően.

A bal oldali épületegyüttes emeleti részét, mely a korábbi években szabászati részlegként üzemelt, és közel 400m2, rendezvényteremmé alakította a vezetőség. Így nyitottuk meg 2015. május 26-án a Singer Rendezvényház és Konferenciatermet, mely az elmúlt időszak során számos esküvőnek, bálnak, céges rendezvénynek, kiállításnak, koncertnek, családi összejövetelnek és szilveszteri mulatságnak adott már helyet. A termet évről-évre fejlesztjük, berendezéseit, szolgáltatásait bővítjük, hogy színvonalas otthont adjon a különböző rendezvényeknek. A terem bérbeadásával foglalkozunk, de egyedi igény szerint rendezvényszervezési szolgáltatást is nyújtunk.